Megalakult a Kecskeméti Főiskola Sportegyesület (KFSE)

2014. március 17-én megalakult a Kecskeméti Főiskola Sportegyesület 12 fővel. Az egyesület kettős célt fogalmazott meg: sportolási lehetőség biztosítása a főiskola hallgatóinak a szabadidő- és a versenysport terén, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség tagjaként, valamint sportolási lehetőség biztosítása az intézmény munkatársainak.

Az egyesület alakuló ülésén elfogadták az Alapszabályt és megválasztották a tisztségviselőket is. Az elnökség három tagja Juhos Gergely, Major Zoltán és Kovács Máté hallgató lett, akik Major Zoltán választották meg az egyesület elnökének, 2017. július 31-ig. A felügyelő bizottságba Makra Csabát, Gyulai Csaba Sándort és dr. Gliedné Farkas Katalint választották, aki az elnöki feladatkört is betölti.
Az KFSE bejegyzése várhatóan néhány hónapot vesz igészbe, ezt követően tudja megkezdeni működését.

Facebook

Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség

Galéria

Eseménynaptár