Félig tele?

November 2-án 16 órától, a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán, tart előadást Boronkay Péter paratriatlonista. A kecskeméti sportoló beszél majd életéről, a hétköznapjairól és természeten beszél a sportról. A sport, amely rengeteget adott neki, de jó pár dolgot el is vett!

Ha kíváncsi vagy, hogy merre dőlt végül a mérleg nyelve, gyere 16 órára a főépület 311 –es előadójába!

Előzetesként a hiros.hu közelmúltba készült riportja :

Mit tegyen az újságíró, ha azt szeretné, ha alanya olyan válaszcunamit nyomna, hogy aztán csak pislogva kelljen hallgatni, és a végén megköszönni az interjút? Tegyen fel egy jól irányzott kérdést, ami biztosan betalál. Boronkay Péter (Mercedes Benz Gyár KMSE-Bátorfi Team) paratriatlon világbajnoknál ez a következő volt: Hogyan telt a nyarad?

- Hogyan telt a nyarad?

- Miután július végén megérkeztem Rióból, ahol a tesztversenyen nyolcadik lettem, pár nap pihenő után Bulgáriába utaztam edzőtáborba, majd onnan három hét után hazatértem, és három nap múlva repülőre ültem, hogy Kanadába repüljek. Edmontonból két hét múlva Chicago felé vettem az irányt, majd onnan három nap múlva haza, hogy két napra rá Szardínára utazzak. Mire visszatértem Kecskemétre, véget is ért nyár.

- És akkor most mégis lassítsunk kicsit, húzzuk be a féket!

- Mint én a világbajnokság előtti napon? Mert az elég meredek volt!

- Látom az álladon a nyomát. Mi történt?

- A tereptriatlon vb-re kaptam a Rose Bike-tól egy full carbon mountain bike-ot. Átszereltem a baloldalról a féket, gondoltam, majd megigazítom, hogy ne az első, hanem a hátsó tárcsafék karja essen kézre. Aztán elmaradt. A verseny előtt nap pályabejárást tartottunk. Elindultunk, vészfék, kar behúz, első tárcsa beránt, fejreáll. Három öltéssel összevarrták, fájdalomcsillapító nélkül. De nem is az érdekelt. Köpködtem a fogdarabokat, folyt a vérem, de csak az dolgozott bennem, hogy másnap verseny van, és én nekem indulnom kell!

- Kicsit megint előreszaladtunk, mintha versenyen lennénk.

- Rió után Bulgáriában voltam magaslati edzőtáborokban, ahol közel kétezer méter magasban edzettünk. Ez teljesen új inger volt számomra, mert még soha nem próbáltam, viszont már nagyon sokan mondták, hogy érdemes ezzel kísérletezgetni.  A cél az volt, hogy top formában érkezzek a világbajnoki döntőre Chicagoba. Két hétig Balla Péter volt velem, majd az utolsó héten Bálint Zoltán, aki a Bácsvíz KVSC úszóedzője.

- De nem sok időt töltöttél itthon.

- Úgy alakult, hogy Bulgária után két nappal egy ’56-os család meghívására Kanadába utazhattam, így már két héttel a nagy verseny előtt a kontinensen akklimatizálódhattam. És ha már ott voltam, indultam a világkupa futamon Edmontonban, ahol harmadik lettem. Nem gondoltuk, hogy ilyen jól sikerül, de nagyon örültünk, mert ez az eredmény már az olimpiai kvalifikációhoz jó pontokat ad. A mérlegemen is sokat dobott. Idén öt világkupán indultam, és abból négyszer állhattam dobogóra. Az elmúlt huszonöt évem legjobbja volt az idei.

- És még nem is beszéltünk a világbajnokságról!

Kanadából utaztam a Grand Finalra, a nagy világbajnoki döntőre, ahová a világ legjobb tizennyolc atlétája kvalifikálta magát. És ebben az erős mezőnyben nyolcadik tudtam lenni. Nagy öröm számomra, hogy 2007 óta minden világbajnokságon ott voltam. Ilyen pedig nincs több a paratriatlonban. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy még mindig ott tudok lenni a világ élvonalában, folyamatosan fejlődök, és hogy jól zártam ezt a szezont. Ez azt jelenti, hogy ha holnap lenne az utazás az olimpiára, ott ülnék a gépen.

- És még mindig nem jött el a pihenés ideje?

- Chicago után egy héttel volt a tereptriatlon vb Szardínián, ahol megvédtem a címem, és harmadszor is világbajnok lettem. A dolog pikantériája, hogy ott jóval kevesebb induló van, mert olyan extrém a pálya, hogy oda még három kéz is kevés volna, nemhogy másfél. Volt, hogy lefelé toltam a bicajt, felfelé meg a hátamon cipeltem, aztán át egy patakon… És a futás is terepen zajlik. Meg az úszás is. Vízesésnek felfele. Ezt a poént mindig el szoktam sütni, amikor gyerekeknek tartok élménybeszámolót. Kerekedik is a szemük. De azért hatalmas hullámok előfordulnak a nyílt tengeren.

- Akkor most már itthon vagy. Hátradőlhetsz?
- Hát nem egészen. De mindenképp nyugodtabban, stresszmentesen tudok készülni a tavaszi megmérettetésekre. A nyolc-tíz világkupából a legjobb három eredménye számít. És még van öt az első félévben. Április, május, június. Június 30-án derül ki, ki indulhat Rióban, a paralimpián.

- Tehát tovább gyűjtöd a kilométereket, csak most kimarad a busz és a repülő.
- Novembertől alapozás vár rám, és minden adott, hogy tavaszra a lehető legjobb formába kerüljek, ugyanis sikerül a legjobbakkal edzenem itt Kecskeméten. A Bácsvíz KVSC úszóival úszom, ahol Tőrös Karcsi bácsi, a világklasszis úszóedző edzésterve alapján Bálint Zoltán irányításával készülök. Zoli, akivel Bulgáriában is edzettem egy hetet, a hosszútávúszók edzője. Németh Gyulával és atlétáival futok, és a Veloroom-Kecskeméti Első Sor bringásaival tekerek. Így aztán három sportágból gyurmázzuk össze a felkészülést, ráadásul szakmai vezetéssel. Ha minden jó megy, Dél-Afrikában vagy Ausztráliában folytatom a pontgyűjtést tavasszal. Kettő versenyen kell még nagyon jól teljesítenem. Az egyik a májusi EB Lisszabonban, a másik az öt világkupából legalább egyen egy dobogós hely.

- Azért a külföldi sikerek mellé, az alapozás elé csak befért egy hazai megmérettetés is.

-  Október első hétvégéjén Törökbálinton jártunk, ahol összetettben megnyertem Parakerékpár OB-t., és megvédtem az országos bajnoki címem. Ez nem számít a nagy pontozásba, de nagyon jó érzés, amikor a felvezető autó és a motor megy csak előtted, a közönség meg őrjöng a célkapuban. Lelkileg megnyugtat és feldob. És ami miatt még tökéletesebb volt a nap, hogy Orsi, a feleségem harmadik lett élete első kerékpárversenyén.

- Fiatal házasok vagytok. Hogy bírja ezt a tempót a feleséged? Nem az országúti bringásokét, hanem a tiédet!
Nehezen. De a végén már én is nehezen viseltem. Az hogy az utolsó két hónapban egyszer három napot voltam itthon, aztán kettőt, az már nekem is sok volt. Azt kell mondjam, Orsi a legfőbb szponzorom azzal, hogy elviseli ezt a mizériát, amivel ez a kvalifikációs, pontgyűjtős őrület jár. Ahova tudom, őt is viszem magammal. Szardíniára is velem jött, és ő volt a segítőm, mert egyik edzőm sem tudott velem tartani. Tavaly Németországban szintén velem volt az előző Terep VB-n. Október 18-ára meghívtak Porecba egy fél Iron Man versenyre, oda is együtt megyünk.

- Mindkét Tereptriatlon VB-t meg is nyerted. Vonjuk le a következtetést: ahová elkísér, ott nyersz!

- Az az igazság, hogy azokra a versenyekre, melyeknek nagy a tétje, ahol nagy a nyomás és a stressz, egyedül szeretek menni. Olyankor egyedül akarok lenni. Csak a versenyre koncentrálok, elvagyok a kis gondolataimmal, ha elrontok valamit, nem foghatom másokra, az csakis az én hibám.

- Bejárod a világot. Mennyit látsz belőle?
- Nem sokat. Chicagoba például úgy kaptam jegyet - mert az volt az olcsó -, hogy pénteken versenyeztem, szombat délelőtt elszaladtam ajándékokat venni, délután már a repülőn ültem, és indultam haza. Japánban is voltam már kétszer, de semmit nem láttam belőle. Ezekre a távoli helyekre versenyzőként kétféleképpen lehet menni. Egyik, hogy annyi nappal előtte megy az ember, ahány óra az eltérés. A másik, és ez az olcsóbb, hogy úgy érkezz a versenyre, hogy huszonnégy órán belül kezdődjön a verseny. Nagyon sok helyen jártam a világban, de nem sokat láttam belőle. Bizonyos szempontból jók ezek a kalandozások, de nem jó egyedül megélni őket. Kell valaki, akivel évek múlva is fel tudod idézni az élmények egy-egy pillanatát, legyen az edző, családtag, vagy éppen sporttárs. Ezért is szeretnék egyre többet együtt lenni Orsival. No meg azért is, mert kisbabát tervezünk.

forrás : hiros.hu

Facebook

Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség

Galéria

Eseménynaptár